Az Ukrajna ellen indított háború nyomán a Forma–1 azonnal törölte a versenynaptárból az Orosz Nagydíjat, a Haasnak azonban a csapat működésébe vágó döntést is meg kellett hoznia. A csapatfőnök a hvg.hu-nak azt mondta: helyes volt szakítani az orosz főszponzorral és az orosz versenyzőjükkel is, ma is ezt tenné. részletek
A horvát NK Osijek labdarúgócsapatának az Ekl-selejtezőből történt kiesését követően (mint ismert, a kazah Kizilzsar Eszéken 2–0-ra győzött, így a fehér-kékek 2–3-as összesítéssel búcsúztak a további küzdelmektől) azonnal találgatások kezdődtek arról, hogy Nenad Bjelica vezetőedző távozhat a csapattól. részletek
A Trek-Segafredo rutinos versenyzője, Elisa Longo Borghini nagyot hibázott a női Tour de France 5. szakaszának hajrájában, mert az utolsó kanyarnál balra vette az irányt. A 30 éves kerékpáros vezette fel a sprintet, ám a rossz döntése miatt végül csak kilenc másodperces hátránnyal gurult be. Ám így is „megmenekült”, mert azonos időt adtak neki. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága a Ferencváros–Slovan (1–2) BL-selejtező után vizsgálatot indított, és a szlovák szurkolók rasszista viselkedése, valamint más rendbontásai miatt büntetést szabott ki a pozsonyi klubra. részletek
A tavalyelőtt tavasszal elindult sorozatunkban megvizsgáltuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldieket is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat az illó évek az emlékükre. Természetesen a 2021–2022-es NB I-es idényt is feldolgoztuk. részletek
Carlos Sainz Jr. (Ferrari) zárt az élen a Formula–1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén. Mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) érkezett, míg az első ötben még Lando Norris (McLaren) és George Russell (Mercedes) zárt. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága vizsgálatot indított a Fenerbahce–Dinamo Kijev (1–2) meccsen történtekkel kapcsolatban, amelyen a hazaiak egyenlítő találata, illetve a vendégek győztes gólja után Fener-szurkolók egy csoportja az Ukrajnát lerohanó Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint éltetve hergelte a vendégcsapatot. A történtektől a török klub is elhatárolódott – írja a BBC. részletek
Megszületett Illés Fanni paralimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszónő kisfia – közölte az örömhírt Instagram-oldalán a 30 éves sportoló. részletek