A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC és az NB II-be kieső MTK Budapest is bejelentette, hogy a 28 éves védő, Poór Patrik a fővárosi kék-fehéreknél folytatja pályafutását. részletek
A ciprusi bajnokság legutóbbi kiírásában bronzérmes APOEL-nél folytatja pályafutását a Ferencvárosi TC-től az előző idény végén szerződése lejártával távozó grúz válogatott védő, Lasa Dvali – jelentette be honlapján a nicosiai klub. részletek
A labdarúgó NB I 2022–2023-as idényének első mérkőzésén a Zalaegerszeg 1–0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvédot. A kék-fehérek folyamatos letámadással, illetve két gyors támadójukkal rendre zavart okoztak a Honvéd védelmében, és megérdemelten nyertek. részletek
A Ferrari zárta az élen mindkét szabadedzést pénteken a Hungaroringen. Carlos Sainz Jr. az első tréningen bizonyult a leggyorsabbnak, míg Charles Leclerc a második edzésen végzett a mezőny legelején. Ennek megfelelően a két versenyző véleménye eltér a pénteki nap alakulásáról, míg Max Verstappen egyelőre nem túl bizakodó a Red Bull esélyeit illetően. Jó hír viszont a címvédő számára, hogy szombaton közbeszólhat az eső. Ez talán a Mercedesnek is kedvezhet, hiszen Lewis Hamiltonék autói eddig nem úgy működnek, mint azt remélték. részletek
Meghosszabbította 23 éves kapusa, Varga Ádám szerződését az FTC, de a korosztályos válogatott hálóőr a 2022–2023-as idényt az NB I-ben újonc Kecskeméti TE-nél tölti kölcsönben – olvasható a fővárosiak és a KTE honlapján. részletek
A pénteki sajtóhírek szerint Cristiano Ronaldo elhagyhatja a Manchester Unitedet, hogy visszatérjen nevelőegyesületéhez, az MU-val ellentétben BL-főtáblára jutó Sportinghoz. A portugál klasszis először reagált a távozási szándéka benyújtása után: hazugságnak nevezte az egyik közösségi oldalon megjelent értesülést. részletek
A világelső Iga Swiatek meglepetésre a negyeddöntőben búcsúzott a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású salakpályás varsói női tenisztornán. részletek
Az A-csoportos világbajnokságra készülő, Rödovrében edzőtáborozó női jégkorong-válogatottunk küzdelmes meccsen 2–1-re kikapott a házigazda dánoktól. részletek
Négy akadémistájával is profi szerződést kötött a labdarúgó NB I-be visszajutó Vasas FC – jelentették be honlapjukon az angyalföldiek, akik arról is írnak, hogy Faragó Bálint marad az NB I-es csapatnál, Puska Péter kölcsönben Kozármislenybe kerül, míg az egykori hétszeres magyar válogatott Puskás Lajos unokája, Puskás Zsombor, továbbá Horváth Kornél a harmadosztályú tartalékcsapatban bizonyíthat. részletek
Szurkolói ankétot tartott a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC. A találkozón Dzsudzsák Balázs is részt vett, aki egy különlegességet is elárult a jövőjével kapcsolatban. részletek
A négy elődöntős magyar közül kettő – Gulyás Michelle és Simon Sarolta – jutott fináléba az alexandriai öttusa-világbajnokság női egyéni és csapatversenyében. részletek
Három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok utánpótlás korosztályokban a Silkeborgban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság második napján. részletek