Két játékosának távozását jelentette honlapján az MTK Budapest. Andrija Drljo a bosnyák Zrinjski Mostar csapatához igazolt, míg Prosser Dániel közös megegyezéssel távozott. részletek
Dominic Thiem tavaly május óta először nyert mérkőzést az ATP körversenyen: az osztrák játékos kedden döntő szett rövidítésben bizonyult jobbnak a finn Emil Ruusuvuorinál a svédországi Bastadban zajló 534 ezer euró (218 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában – írja az MTI. részletek
Tíz év után távozott a válogatott éléről Csang Csing Lina – a szövetség közleménye szerint a kínai edzőnő visszatér hazájába, az együttest Bánhidi Ákos irányítja tovább. részletek
A Budapest Honvédtól a Vasas FC-hez kerülő Hidi Patrik beszélt felejthetetlen emlékekről, csúfos kiesésről és arról, hogy még játszott jelenlegi vezetőedzője, Kuttor Attila ellen. részletek
A horvát balhátvéd, Marijan Cabraja egy éve került kölcsönbe a Dinamo Zagrebtől a Ferencvároshoz, ám a magyar bajnoknál már a télen elköszöntek tőle, és miután a horvát klubnál sem számolnak vele, Skóciában folytatja pályafutását. részletek
Elkezdte a felkészülést a következő idényre a HC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata, amely az új kiírásra merészebb célokat fogalmazott meg, s bemutatta öt új igazolását is. részletek
Bemutatta új idegenbeli mezét az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC. A „vörösök” vendégszerelése fehér, vibráló színes csíkokkal, amelyek a város élénk zenei életét és a 90-es évek tánczenéjében betöltött úttörő szerepét szimbolizálják. Az új mez debütálására nem kell sokat várni, a Liverpool ma délután 15 órakor a Manchester United ellen játszik Bangkokban, ezen a találkozón már ebben a szerelésben lépnek pályára Hendersonék. részletek
A korábbi világelső Ashleigh Barty nem bánta meg, hogy márciusban visszavonult a teniszezéstől, egyben cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint a professzionális golf felé fordítaná figyelmét. részletek
Újabb hároméves szerződést írt alá kedden a labdarúgó NB I-ből tavasszal kiesett Gyirmót FC Győr 25 éves kapusa, Hársfalvi András – adta hírül honlapján a győri klub. részletek
A csíkszeredai stadion július 23-ára tervezett klubház- és lelátóavatójának betiltását követeli a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), a szélsőjobboldali párt szerint ugyanis a Székelyföld és Magyarország U18-as csapatainak összecsapása nemzetbiztonsági veszélyt jelent a román állam számára. részletek
Ádám Martin szerződtetésével párhuzamosan a dél-koreai bajnokság tabelláját vezető Ulszan Hyundai bejelentette, hogy megvált másik magyar labdarúgójától, Koszta Márktól. részletek