Mint arról beszámoltunk, az angol sajtó egybehangzóan arról írt szombaton, hogy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo azt kérte a Manchester United vezetőségétől, hogy ha megfelelő ajánlat fut be érte egy Bajnokok Ligájában szereplő klubtól, akkor hadd távozzon. A hír mellett nem mehetett el szó nélkül az Európa-liga hivatalos Twitter-oldala sem. részletek
Koronavírusos lett Wéber Gábor, ezért vasárnap délután nem hallhatjuk az M4 Sporton a Formula–1-es Brit Nagydíj közvetítése során. A 16 órakor kezdődő futamot Székely Dávid és Ujvári Máté közvetíti. részletek
Öt évvel meghosszabbította szerződését a New Orleans Pelicansszel az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) elmúlt szezonját kihagyó Zion Williamson. részletek
Bemutatta új, a 2022–23-as idényben használatos hazai mezét a szlovák élvonal (Fortuna Liga) legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző Dunaszerdahely. Az új, sárga-kék szerelés mintázatát a Duna hullámai inspirálták, míg a mezszám felett az „Egy vérből valók vagyunk!” felirat is helyet kapott utalva az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeményére. részletek
Märcz Tamás szerint vagányabbnak kell lennie a jövőben a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, s ha nem Budapesten rendezik meg a világbajnokságot, hanem az eredeti tervek szerint Fukuokában, akkor biztos, hogy más összetételű csapatot alkotott volna. Tisztában van az okokkal, amely ahhoz vezetett, hogy csak a csalódást keltő hetedik helyet szerezte meg a csapat. Szövetségi kapitányként mindenért vállalja a felelősséget. részletek
Mint arról beszámoltunk, először lett magyar elnöke a FINA-ban a vízilabda technikai bizottságnak és az edzőbizottságnak. Előbbi tisztséget Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, utóbbit Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányunk tölti be. A sportdiplomáciai siker kapcsán Csisztu Zsuzsa exkluzív interjút készített Molnár Tamással. A Mandiner sportrovatában olvasható cikket szemléztük! részletek
A férfi kosárlabda NB I legutóbbi kiírásának ezüstérmese, az Egis Körmend hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nyolc játékosával is szerződést hosszabbított, ugyanakkor hárman távoznak a Vas megyei csapattól. részletek
A DVTK Jegesmedvék férfi jégkorongcsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a 22 éves, lett utánpótlás-válogatott kapust, Janis Vorist. részletek
Hatalmas balesettel vette kezdetét a Formula–1-es Brit Nagydíj, amelyet hamar félbe kellett szakítani, miután többen kiestek. Közülük Csou Kuan-jü balesete volt a legijesztőbb, a kínai pilóta Alfa Romeója ugyanis még a gumifalat is átugrotta. A győzelmet – a megismételt rajtot hozó versenyen – pályafutása során először Carlos Sainz Jr. kaparintotta meg, aki mögött Sergio Pérez és Lewis Hamilton ért célba. Max Verstappen a nem tökéletesen működő Red Bull-lal csak a hetedik helyet szerezte meg, míg Charles Leclerc egy kihagyott kerékcsere miatt csak negyedik lett. részletek
A 2018-ban világbajnoki ezüstérmes, Aranylabdát is kiérdemlő horvát Luka Modricnak esze ágában sincs felhagyni a futballal, 36 évesen is folytatja pályafutását. részletek
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései és a labdarúgó NB II-be veretlenül feljutó HR-Rent Kozármislenynél folytatja pályafutását Kulcsár Kornél, aki Budafokról érkezik a baranyaiakhoz – jelentette be a klub honlapja. részletek
Roy Nissanyt megvédte versenyautójának glóriakerete, amikor Dennis Hauger autója az egyik pillanatról a másikra az ő autójának tetején landolt a Formula–2-es silverstone-i futamon. részletek
Santiago Urrutia aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Yann Ehrlacher és Néstor Girolami szelte át a célvonalat, míg a magyarok közül Michelisz Norbert a negyedik, Tassi Attila a kilencedik, Nagy Dániel a tizenkettedik pozícióban zárt. részletek