A teniszben visszatérő motívum, hogy Novak Djokovic mennyire szeretné, ha szeretnék, de minél inkább próbálkozik, annál inkább épp az ellenkezőjét éri el. A sportág nagyjából azóta lamentál ezen a kérdésen, hogy a szerb teniszező tehetsége megtörte a bálványozott Roger Federer és Rafael Nadal párharcát. Az elmúlt időszak eseményei azonban mintha meggyorsították volna a folyamatot, amelynek a következtetése az, hogy Novak Djokovicot tisztelni lehet, de szeretni nem. Sőt most már az is kérdés, hogy a vakcinacirkusz után mennyi marad a tiszteletből. részletek
A volt világelső Andy Murray szetthátrányból fordítva megverte Reilly Opelkát a sydneyi kemény pályás tenisztorna férfi versenyében, így több mint két év után ismét döntőt játszhat ATP-viadalon. A nőknél Barbora Krejcíková hét meccslabdát hárítva búcsúztatta Anett Kontaveitet – írja az MTI. részletek
Második helyen végzett Kékesi Márton, a Diósgyőri VTK síelője csütörtökön a Zágrábban megrendezett nemzetközi szlalomversenyen – számolt be a hírről a boon.hu. részletek
Hiába állt edzésbe január elején a fejműtéten áteső Szalai Ádám, a német Bundesligában szereplő Mainz vezetőedzője elmondta, sérülése miatt továbbra sem számíthat a 34 éves magyar csatárra. részletek
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea korábbi csinos csapatorvosa, Eva Carneiro egy alacsonyabban rangsorolt angol klub tulajdonosa lett – írta meg a Givemesport. részletek
Az elmúlt évben az azt megelőzőhöz képest több átigazolás történt a férfi profi labdarúgásban, ugyanakkor a transzferek pénzügyi összértéke a legalacsonyabb volt az elmúlt öt esztendőt tekintve – írja az MTI. részletek
Lencse László után megvan a Szombathelyi Haladás második téli igazolása: a 27 éves, 190 cm magas belső védő, Csató Martin két és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal – számolt be róla a klub honlapja. részletek
A Team Engstler Honda Civic Type R típusú versenyautóját vezeti majd a túraautó-világkupa (WTCR) idei évadjában Tassi Attila, akinek csapattársa ezúttal is a korábbi Formula–1-es versenyző, Tiago Monteiro lesz – írja az MTI. részletek