Ahogyan arról vasárnap éjszaka beszámoltunk, Peter Wright remek mérkőzésen 6:4-re nyert Gary Anderson ellen a Londonban zajló PDC-dartsvilágbajnokság elődöntőjében, így a hétfő este 21 órakor kezdődő fináléban ő játszhat a trófeáért a James Wade-et legyőző Michael Smithszel szemben. A 2020-ban győztes skót történelmet írt a meccsen, és a pdc.tv-nek nyilatkozott utána. részletek
Honlapunk értesülései szerint az MTK-ban folytatja pályafutását a szlovák élvonalbeli SKF Sered (Szered) 25 éves jobbhátvédje, Andrej Kadlec, aki a Fortuna Liga őszi válogatottjába is bekerült. Nem sokkal hírünk megjelenése után az MTK a hivatalos honlapján is megerősítette a szlovák játékos szerződtetését és a kék-fehérek Szakály Dénes érkezését is bejelentették. részletek
Mint ismert, az angol Premier League 21. fordulójának vasárnapi rangadóján a Chelsea 2–2-t játszott a Liverpoollal. A mérkőzést követően Thomas Tuchelt nemcsak a végeredményről, hanem a meccskeretből kihagyott játékosáról, Romelu Lukakuról is faggatták a riporterek. Korábban beszámoltunk róla, hogy a belga csatár nagy port kavaró, titkos interjút adott, melyben elmondta, nem érzi jól magát a londoniaknál. részletek
Térdsérülés miatt fel kellett függesztenie az edzéseket Chris Froome-nak, az Israel Start-Up Nation négyszeres Tour de France-győztes kerékpárosának – írja az MTI. részletek
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának utolsó előtti fordulójában újabb négy csapat biztosította helyét a rájátszásban. részletek
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának vasárnapi rangadóján a Chelsea 2–2-t játszott a Liverpoollal. A vezetést Sadio Mané jóvoltából a vendégek szerezték meg a 9. percben, a szenegáli játékos higgadtan tolta el a labdát honfitársa, Édouard Mendy mellett, majd lőtt a kapuba. A két futballista minden bizonnyal ezt az esetet is alaposan kivesézte a Szenegálba tartó repülőút során, ugyanis egy géppel hagyták el Londont, hogy csatlakozzanak az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő nemzeti csapatukhoz – derült ki a közösségi oldalaikra feltöltött képeikből. részletek
Egészen váratlan vállalkozásba fogott a 33 esztendős Fábio Coentrao, miután szögre akasztotta a stoplist. A Real Madriddal többek között két BL-győzelemig és két bajnoki címig jutó portugál még aktív pályafutása során vásárolta meg első hajóját, és immár teljes állásban dolgozik halászként – szúrta ki a Sport Bible. részletek
Történelmi olimpiai érem, menetrendszerű UVSE-címvédés, két Euroliga-dobogós magyar klubcsapat és óriási meglepetésre egri győzelem a Magyar Kupában – ez volt a női vízilabdázás éve címszavakban. részletek
Január 5-én, szerdán 16 órakor tartják a tragikus körülmények között, 66 évesen elhunyt Lazsányi László hamvasztás utáni búcsúztatását a BVSC Szőnyi úti sporttelepén. Ott, ahol megismerkedett szeretett sportágával, a labdarúgással. részletek
Bondár Anna nyert, Udvardy Panna kikapott a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár (78 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női tenisztornán, a selejtező első fordulójában hétfőn – számolt be róla az MTI. részletek
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok Robert Lewandowskit, a Bayern München lengyel csatárát választották a világ legjobb futballistájának. részletek
We are seeing more and more cases where teenage athletes, not waiting until the end of their high school years, continue their studies and careers abroad. Not everything works out as planned when abroad: there are many pitfalls, but those who are capable of it can benefit greatly from being independent. részletek
Bizarr jelenetsor játszódott le a New York Jets–Tampa Bay Buccaneers meccsen (24–28). A címvédő balhés elkapója, Antonio Brown a meccs közepén levette a felszerelését, majd az öltözőbe vonult. Sajtóhírek szerint a játékos a lecserélése miatt hagyott mindenkit faképnél. Videó! részletek
Az angol Michael Smith magabiztos játékkal 6:3-ra legyőzte honfitársát, James Wade-et vasárnap, a Londonban zajló PDC-dartsvilágbajnokság elődöntőjében, így elsőként kvalifikálta magát a hétfő esti fináléba. A két skót, Peter Wright és Gary Anderson között dől el hamarosan, ki lesz az ellenfele. részletek