Az előttünk álló héten folytatódik az Afrika-kupa: vasárnap rendezik meg a bronzmérkőzést és a döntőt. Pénteken 13 órakor jön a pekingi téli olimpia megnyitója. A hétvégén ismét lesz labdarúgó NB I, a Mol Fehérvár szombaton, a Ferencváros vasárnap lép pályára. Nem maradunk topligák nélkül sem. részletek
A XXIV. téli olimpia megnyitóját február 4-én tartják, de a versenyprogram már február 2-án megkezdődik Pekingben. A rajtig tartó visszaszámlálás során ezúttal az alpesi sí, a hódeszka és a síakrobatika esélylatolgatása kerül terítékre. részletek
Ihrig-Farkas Sebestyén a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasban folytatja pályafutását, a támadó másfél éves szerződést írt alá a piros-kékekhez – számolt be róla a klub honlapja. részletek
A franciák nem olyan éremátadásról álmodoztak, amilyenben részük volt Budapesten, a férfi kézilabda Európa-bajnokság záró napján. Ugyanis negyedik helyezettként is kaptak egy emlékérmet, de hát az nem olyan, mintha valódi érmet akasztottak volna a nyakukba. Vincent Gérard az NSO Tv-nek elmondta, nem egyszerű azt feldolgozni, hogy egymás után kétszer is véghajrában szenvedtek vereséget, míg Niklas Landin arról beszélt, örül a bronzéremnek, és csak azt sajnálja, hogy nem játszhattak a magyar válogatottal húszezer ember előtt. részletek
A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság legjobb védőjének megválasztott Oscar Bergendahl szerint jelenleg Niclas Ekberg a világ legjobb játékosa. Kétségtelen, a svédek jobbszélsőjének nem remegett meg a keze, amikor odaállt a hetesvonalhoz, és belőtte az Eb-győzelmet érő találatot. Az NSO Tv-nek elmondta, a zsigereiben érezte, hogy az utolsó támadás végén hetest kapnak, s arra gondolt, készen áll arra, hogy eldöntse a spanyolok elleni dőntő végkimenetelét. Rodrigo Corrales szerint ez benne volt a pakliban. részletek
Korunk millió és egy problémája között vagy talán éppen ezért is a futball népszerűbb, mint valaha, ha a helyszínen nem is mindig, de a televízióban, a sajtóban, a rádióban és az interneten milliárdok követik a kedvenceiket és a nagyon nem szeretetteket. Mint 2008 óta mindig, most is megpróbálkozunk a lehetetlennel, utat vágunk az átigazolási hírek és pletykák között. Vagy legalábbis kísérletet teszünk rá, jöhet a második kör! részletek
A labdarúgó NB I-ben az Újpest FC hazai pályán 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól. A találkozó után a parádésan védő Banai Dáviddal, illetve a csereként már az első félidőben beszálló Katona Mátyással beszélgetett az NSO Tv stábja. részletek
Panama 3–2-re legyőzte Jamaicát az észak- és közép-amerikai (CONCACAF) labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat 10. fordulójában, és még közelebb került a direkt kvalifikációt jelentő harmadik helyhez, mivel Mexikó 0–0-s döntetlent játszott Costa Ricával. Salvador a sereghajtó Honduras otthonában nyert 2–0-ra magyar idő szerint hétfő éjszaka. részletek
Mint ismert, Svédország 27–26-ra legyőzte Spanyolországot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti döntőjében. A találkozót követően a meccs egyik hőse, Andreas Palicka a dobogón hagyta a cipőjét, ezzel utalva lehetséges visszavonulására a válogatottól. Niclas Ekberg a kapitányi pusziról beszélt, míg a spanyol szakvezető a fényes jövőről. részletek
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) Nemzeti főcsoportjának döntőjében a Los Angeles Rams 20–17-es győzelmet aratott a San Francisco 49ers felett. Ezzel Sean McVay tanítványai bejutottak a Super Bowlba, ahol a Cincinnati Bengalsszal csaphatnak össze – mégpedig hazai pályán. részletek
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. helyén álló Brentford a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy nemzetközi engedéllyel az évad végéig szerződtette a dán válogatott középpályást, Christian Eriksent. A korábbi sajtóhírek szerint a megállapodásban egyéves hosszabbítási opció is szerepel. részletek