A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) gőzerővel dolgozik a vadonatúj, hosszú távú stratégiai programjának megvalósításán, amely négy, egymásra épülő és egymással kölcsönhatásban álló alappilléren nyugszik: fenntarthatóság, utánpótlás, eredményesség, népszerűség. A stratégiai tervet a „megváltoztathatatlan” sportági sajátosságok mellett a nemzetközi verseny fokozatos élesedése hívta életre, fontos része sok más – például a mennyiség növelése – mellett a minőségre és a tao racionalizálására való törekvés is. Sipos Leventével, az MJSZ főtitkárával és Kelemen Árpáddal, a stratégia megalkotását támogató PwC részletek
Ole Gunnar Solskjaer 19 éves lánya, Karna Solskjaer pályára lépett a „vörös ördögök” hétvégi, női FA-kupa találkozóján. Ezzel ők lettek az első páros, akik apa-lányaként magukra húzhatták a Manchester United mezét – írja a Sky Sports. részletek
A labdarúgó NB II 21. fordulójának záró mérkőzésén a második helyen álló Vasas az egy ponttal előtte álló, éllovas Diósgyőri VTK ellen gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők. részletek
Száz éve, 1922 elején valósággal forrongott a magyar futball. Forrongott, mégpedig a profi–amatőr kérdés miatt, amely ma már talán megmosolyogtat, de akkortájt még ördögtől valónak számított, ha valaki a sportolásért cserébe anyagi juttatást fogadott el. részletek
A labdarúgó NB II 21. fordulójának záró mérkőzésén a második helyen álló Vasas az egy ponttal előtte álló, éllovas Diósgyőr ellen gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán. A találkozó után a korábbi DVTK-csapatkapitánnyal, Márkvárt Dáviddal és a 35 évesen is elnyűhetetlen Feczesin Róberttel beszélgetett az NSO Tv stábja. részletek
Immár 21 Grand Slam-sikernél jár a salakkirály Rafael Nadal – Melbourne-ben kemény pályán sem volt jobb nála senki, amihez az is kellett, hogy a játékát ultraagresszívvá változtassa. részletek
Túl vagyunk a riadalmon: Liu Shaoang a szabályoknak megfelelő számú negatív koronavírusteszttel a birtokában szerdán csatlakozhat társaihoz Pekingben. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok short trackes csak a Nemzeti Sportnak nyilatkozott. részletek
Tizenkétszer rezzent a háló, 8–4-re nyert a Florida Panthers a Columbus Blue Jackets otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A Toronto Maple Leafs hazai jégen verte meg 6–4-re a New Jersey Devilst. részletek