Kimi Räikkönen a rá jellemző sztoikus nyugalommal készül élete utolsó két F1-es versenyére, és semmiféle negatív érzés nincs benne a búcsú miatt. Amikor csütörtökön Dzsiddában a jövő heti visszavonulásáról kérdezték, elmondta, már alig várja, hogy eljöjjön a nagy pillanat. részletek
Megosztja az angol szakértőket is Emil Smith Rowe csütörtök esti, Manchester Unitednak lőtt gólja: igaz, kevésbé annak szabályosságát, mint inkább sportszerű mivoltát vonják kétségbe. A korábbi válogatott kapus, Robert Green szerint nem szerencsés, hogy a játékvezető, Martin Atkinson megadta a találatot. Az egykori klasszis csatár, Alan Shearer szerint viszont pont az lett volna a rossz döntés, ha a játékvezető úgy dönt, nem ér a gól. Megszólalt a volt játékvezető, Mark Clattenburg is. részletek
Barka Emese, Bácsi Péter, Kiss Balázs, Korpási Bálint, Ligeti Dániel, Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Módos Péter, Sastin Marianna, Veréb István. Néhány üdítő kivételt leszámítva 2008 óta csak ezekkel a nevekkel találkozhattunk egy-egy jól sikerült birkózó-világverseny után. Csakhogy klasszisaink közül hárman már hivatalosan is visszavonultak (Barka, Bácsi, Módos), és bizony a többiek is közel állnak ahhoz, hogy szögre akasszák a sportcipőjüket. részletek
A Telekom Veszprém alaposan visszavágott hazai pályán a Dinamónak a Bukarestben elszenvedett vereségért. A 47–32-re végződött mérkőzés utolsó negyed órája már örömjáték volt, Momir Ilics a fiataloknak is lehetőséget adott, ők pedig éltek vele: Lukács Péter immár akcióból is eredményes a Bajnokok Ligájában, Dörnyei Borisz első BL-meccsén az első helyzetét értékesítette, míg Ilic Zoran a veszprémi szurkolótábor előtt is betalált. Velük beszélgetett az NSO Tv. részletek
A Dallas Cowboys két nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzni az észak-amerikai futball-liga (NFL) legutóbbi játéknapján. Az áldozat a New Orleans Saints volt, amely immár a legutóbbi öt meccsén nyeretlen. részletek
Borzasztó sérülés árnyékolta be Dánia Tunézia elleni sikerét a női kézilabda-világbajnokság csütörtöki játéknapján. Mia Rej lábára saját csapattársa esett rá. részletek
Elképesztő különbséggel, 152–79-re ütötte ki a Memphis Grizzlies az Oklahoma City Thundert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A Phoenix Suns sorozatban 18. mérkőzését nyerte meg. részletek