A világbajnoki pontversenyben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1 első Katari Nagydíjának péntek délelőtti szabadedzésén. részletek
A FourFourTwo magazin Döglött akták sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal felidézi, hogyan zárták ki a Fradit az NB I-ből 2006-ban. részletek
A Magyar Szabadidősport-szövetség (MASPORT) nyári-őszi mozgáskampányában több száz esemény keretében csaknem félmillióan vettek részt a legkülönfélébb mozgásformákat kipróbálva – írja az MTI. részletek
A férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokságán a világranglistán 3. helyet elfoglaló német Alexander Zverev két játszmában 63 perc alatt legyőzte a 7. helyen álló lengyel Hubert Hurkaczot, és bejutott az elődöntőbe, amelyben a világelső szerb Novak Djokovics lesz az ellenfele. részletek
Labdarúgóként sem volt egy ma született bárány Joey Barton: többek között fogadási csalás, verekedés és több kiállítás is szerepelt a bűnlajstromán. Visszavonulása után vezetőedzőnek állt, de úgy tűnik, személyisége továbbra sem változott meg – a Bristol Post csütörtökön arról számolt be, hogy eljárás indul ellene, mivel állítólag bántalmazta a feleségét egy londoni házibuliban. részletek
Nincs megállás, folytatódik a 2021-es Formula–1-es idény, a helyszín Katar, ahová először látogat el a „száguldó cirkusz” mezőnye. Noha továbbra is Max Verstappen vezeti az egyéni vb-összetettet, a lendület most a fő riválisnál, Lewis Hamiltonnál lehet, aki drámai hétvégén aratott nagy sikert, s 14 pontra csökkentette a lemaradását három nagydíjjal a vége előtt. Egy újabb sikerrel meglehetősen szorossá válthatna a párharc, így a Red Bullnak minél hamarabb meg kell törnie vetélytársa lendületét. részletek
A szebb időket is látott, jelenleg a holland másodosztályban szereplő ADO Den Haag a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a klub nélküli Eljero Eliát. részletek
Az átlövő- és irányítóposzton is bevethető Vámosi Panna a Debrecentől a női kézilabda NBI/B Keleti csoportjában szereplő Békéscsabához igazolt – írja a klub közleménye. részletek