Fredi Bobic, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC sportigazgatója a DAZN felvezető műsorában vendégeskedett, ahol szóba került a klub magyar vezetőedzője, Dárdai Pál és a közelgő téli átigazolási időszak is. részletek
A Pakssal augusztusban szerződést bontó, így szabadon igazolható Hegedüs Lajos a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnál folytatja a pályafutását – írja a klub hivatalos honlapja. részletek
A vívásban, párbajtőrben kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea is reagált arra a csütörtöki döntésre, amely szerint 2024 után a lovaglás nélkül rendezik meg az öttusaversenyeket. részletek
A HBC Nantes spanyol válogatott jobbszélsője, David Balaguer a szintén a francia kézilabda-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germainnél folytatja a pályafutását – írja a párizsiak honlapja. részletek
Mint ismert, a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros távozása után Jeremiás Gergő lett a Debreceni VSC megbízott vezetőedzője. A 36 éves tréner első mérkőzésén a DVSC döntetlent játszott az MTK ellen, s ezúttal a Bp. Honvéd vár rá. részletek
A katari al-Szadd hivatalos közleményben jelezte, hogy megegyeztek az FC Barcelonával Xavi Hernández kivásárlását illetően, így a katalánok klublegendája vezetőedzőként térhet vissza korábbi klubjához. A Barca egyelőre nem tett bejelentést. részletek
Philipp Lahm, a 2024-es németországi labdarúgó Európa-bajnokság szervezőbizottságának elnöke szerint a fenntarthatóság lesz az elsődleges szempont számukra a tervezés és a lebonyolítás szempontjából – közölte az MTI. részletek
Mint ismert, a Crvena zvezda hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Midtjyllandtól az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. A Vijesti szerb napilap azt írja, a meccs végén a feldühödött szerb szurkolók a három magyar játékvezetőt okolták a kudarcért – Bognár Tamás két Zvezda-játékost is kiállított a meccsen –, s ezt úgy adták a tudtukra, hogy minden kezükbe eső tárgyat az irányukba dobtak. Bognár és stábja sértetlenül megúszta az incidenst, nem úgy, mint a belgrádiak koponyatöréssel kórházba szállított erőnléti edzője… részletek
„Ha a pályák mesélni tudnának...” – ezzel a címmel készítettünk riportot az év elején a szatmári vidék labdarúgásáról és futballemlékeiről. A Nemzeti Sportban közölt, nagy visszhangot kiváltó cikk alaposabb gyűjtőmunkára ösztönzött minket: a témát Tukacs László túristvándi tanító, játékos, edző segítségével mélységében feldolgozó könyv a napokban jelenik meg Árvai Károly és Szaniszló Róbert művészi fotóival (Ha a pályák mesélni tudnának... címen), és a kötettel párhuzamosan elkészült egy négyrészes videosorozat is, amelynek epizódjait a következő hetekben a Nemzeti Sport Online-on mutatjuk be. részletek
A Tottenham hiába vezetett 3–0-ra is, csak 3–2-re tudta legyőzni a Vitesse-t az Európa-konferencialiga csoportkörének 4. fordulójában. A klub újdonsült vezetőedzője, Antonio Conte a mérkőzés után elégedetten nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának. részletek
A korábbi ideiglenes IWF-elnököt, Ursula Papandreát jelölte az Egyesült Államok súlyemelő-szövetsége a sportági világszövetség elnökének – közölte az MTI. részletek
A Liverpool FC támadója, Diogo Jota ellen lépett pályára a virtuális pályán a Szoboszlai Dominik e-sport csapatát képviselő Molnár „molnargabo" Gábor. részletek
Legjobb magyarként Bicsák Bence a harmadik helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának pénteki versenyén, Abu-Dzabiban – közölte az MTI. részletek
Nyolcvan esztendejének csaknem hét évtizedét a futball tölti ki. Amit tudni lehet a játékról, a sajátja, 24 éves, amikor már felnőttcsapatot irányít, s hetven, amikor utoljára ül a kispadon. Bajnoki címet szerezve, ez sem véletlen. Ahogy az sem, hogy volt a csúcson, igyekeztek a sárba taposni, megjárta a hadak útját. Edzősors – mondható –, ám inkább egy ambiciózus ember életútja. Teljességre nem törekedhetünk – köszönhetően a gazdag tartalomnak. részletek