A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának egyik szenzációjához egészen közel járt a Milan: Franck Kessié kiállítása miatt bő 60 percig emberhátrányban futballozva a 84. percig vezetett az Atlético Madrid ellen, ám végül három ponttal kellett hazaengednie a spanyol csapatot, miután a hajrában szerzett két találattal Diego Simeone csapata fordított, és megnyerte a találkozót. részletek
A Nemzeti Sport értesülései szerint az NB I-ben 10. helyen álló ZTE labdarúgócsapata felvette a kapcsolatot az NB III-as Kozáérmisleny szakvezetőjével, Aczél Zoltán legutóbb tíz éve, 2011-ben dolgozott az NB I-ben. részletek
Hat évvel ezelőtti menesztése óta először tér vissza edzőként Veszprémbe Antonio Carlos Ortega, aki a mai napig fájlalja, hogy nem tudott elbúcsúzni a szurkolóktól. A Barcelona élete lehetőségét kínálta, és immár a BL-címvédőt is igyekszik a saját képére formálni. részletek
A nyár végén távozott Paksról Hegedüs Lajos, aki egy éve még válogatott kerettag volt, és érez magában annyi erőt, hogy újra az NB I-ben védjen. részletek
A fehérorosz Jegor Geraszimov hátrányból fordított és nyert a kanadai Vasek Pospisil ellen a Szófiában zajló, 481 ezer euró (172 millió forint) összdíjazású, keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában – közölte az MTI. részletek
Mint ismert, a Paris Saint-Germain 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának csoportkörében, a 2. forduló legnagyobb rangadójaként beharangozott mérkőzésen. A találkozó után mindkét szakvezető elégedetten értékelt, és a PSG-ben először eredményes Lionel Messi is megszólalt. részletek
Mint ismert, óriási meglepetésre a Real Madrid hazai pályán 2–1-re kapott ki a Sheriff Tiraspoltól a Bajnokok Ligája D-csoportjának 2. fordulójában. Az internet népe nem kímélte Benzemáékat, azonnal mémekkel árasztotta el a közösségi médiát. Nézzük a legjobbakat! részletek
Meglepte csapata gyenge játéka Jesse Marschot, a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében otthon 2–1-es vereséget szenvedett RB Leipzig vezetőedzőjét – közölte az MTI. részletek
Mint ismert, a Liverpool 5–1-re legyőzte idegenben a Portót a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján. A négygólos vereséget követően a hazaiak vezetőedzője, Sérgio Conceicao bosszúsan értékelt. részletek
Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán 2–1-re kikapott a Sheriff Tiraspoltól a Bajnokok Ligája D-csoportjának 2. fordulójában. A mérkőzés után Carlo Ancelotti a rossz bizonyítványt próbálta megmagyarázta, míg a Sheriff oldaláról természetesen örömittas nyilatkozatokat olvashatunk. részletek
A címvédő Palmeiras idegenben lőtt góllal búcsúztatta a szintén brazil Atlético Mineirót, ezzel bejutott a labdarúgó Libertadores Kupa fináléjába – közölte az MTI. részletek
A Formula–1-es Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, sokkal többször ütköznének bajnoki riválisával, Max Verstappennel, ha ő nem venne vissza. részletek
Izomsérülést szenvedett a Premier League-ben szereplő Liverpool angol válogatott védője, Trent Alexander-Arnold és edzője, Jürgen Klopp szerint csak az októberi válogatott mérkőzések után térhet vissza. részletek