Már csak négy csapat van, amelyik nem lépett vissza hivatalosan a Szuperligától. Aleksander Ceferin szerint az ő sorozataik nélkülük is jók lesznek. részletek
A Lőrincz testvérek közül a kötöttfogásúak 77 kg-os kategóriájában induló Tamás nyert, a 87 kg-osok között érdekelt Viktor kikapott első mérkőzésén a Varsóban zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján – írja az MTI. részletek
Nem látott más megoldást, így a hirtelen felmondás mellett döntött a paksi Atomerőmű SE edzője, aki úgy érezte, ezzel talán sikerül felrázni a negyeddöntőbeli búcsútól egyetlen vereségre lévő paksi együttest. részletek
A már biztos kieső Schalke 04 játékosai a keddi szurkolói támadások miatt maguk dönthetik el, hogy pályára lépnek-e a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) hátralévő négy fordulójában – írja az MTI. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján beszámolt a végrehajtó bizottság pénteki üléséről, amelyen a Szuperliga helyzete is napirendi pont volt. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az eredeti tervekkel ellentétben Bilbao és Dublin sem lesz társházigazdája a koronavírus-járvány miatt idén nyárra halasztott Európa-bajnokságnak. Előbbi helyére Sevilla ugrik be, míg az ír főváros mérkőzéseit Szentpétervár és London veszi át. részletek
A Roma hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Atalantával az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában. Az esti meccsen a Napoli 5–2-re elintézte a Laziót, három pontra megközelítve a második helyen álló Milant. részletek
Az Atlético Madrid hazai pályán 2–0-s sikert ért el a 18., azaz kiesést jelentő helyen álló Huesca ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 31. fordulójában. A fővárosi csapat ezzel visszaállt a tabella élére. A Granada az Eibart, a Real Sociedad – egy kihagyott és egy értékesített büntető után – a Celta Vigót verte meg az esti programban. részletek
A Leicester City könnyed, 3–0-s győzelmet aratott a West Bromwich Albion felett az angol labdarúgó Premier League 32. fordulójának csütörtöki játéknapján. részletek
Pontosan két hónap múlva, június 23-án 21 órától a címvédő Portugália és az aktuális világbajnok Franciaország csap össze Budapesten a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának záró fordulójában. A Nemzeti Sport Online-on „Amikor” sorozatunkban ez alkalomból a két nagy múltú válogatott 1984-es marseille-i találkozóját elevenítjük fel, amely az Európa-bajnokságok történetének egyik legizgalmasabb párharca volt. részletek
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal három szettben nyert Nisikori Kei ellen az 1.7 millió euró (614 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében – jelentette az MTI. részletek
A Magyar Labdarúgó-szövetség hozzájárult az új időponthoz, így az NB I 32. fordulójában eredetileg szombatra kiírt Diósgyőr–Újpest összecsapást április 29-én, csütörtökön rendezik meg – számolt be a fővárosi együttes hivatalos honlapja. A lila-fehérek közleménye szerint a szintén döntős Mol Fehérvár MTK elleni meccsét ugyancsak előrébb hozták. részletek
Lezártul a darts Premier League első köre. Az utolsó, 9. játéknapon Nathan Aspinall legyőzte Gary Andersont, és miután sem Dimitri Van den Bergh, sem pedig Michael van Gerwen nem tudott nyerni, az angol versenyző a tabella élén zárja a bajnokság ezen szakaszát. részletek
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke figyelmeztette az Európai Szuperliga (ESL) létrehozásában részt vevő klubokat, hogy „következményekkel” kell majd szembenézniük sikertelen elszakadási kísérletük miatt, az egyesületek tulajdonosaira pedig további nehézségek várhatnak – közölte az MTI. részletek
Csodával határos módon menekült meg az Egyesült Államokban egy eltévedt túrázó, aki napokat töltött kutyájával az erdőben. Egy környékbéli hegyeket jól ismerő ultrafutó is beszállt a keresésbe, és sikerrel járt. részletek