FFT: szívük-lelkük a pályán – Sallai Roland és az áttörés éve

2021-06-28 17:12
A Puskás Akadémia edzőpályáján egyedül gyakorolt szakadó esőben, veszíteni a családi lábteniszbajnokságban sem tudott, és amikor úgy tűnt, villámléptekben halad céljai felé, közbejött a súlyos sérülés. Csakhogy Sallai Roland valamennyi buktatót és akadályt leküzdötte, immár stabil Bundesliga-játékosként készült az Európa-bajnokságra.
részletek

Női kézi: győri szakembert választottak meg a WFCH elnökének

2021-06-28 17:12
Szabó Tamást, a Győri Audi ETO nemzetközi igazgatóját választották meg a női kézilabdaklubok 2014-ben alapított érdekvédelmi szervezete (WFCH) vezetőjének – számolt be róla a gyorietokc.hu.
részletek

DVTK: felcsúti védő a kilencedik érkező ezen a nyáron

2021-06-28 17:11
Bokros Szilárd kölcsönben Diósgyőrben folytatja – írta meg a miskolci klub hivatalos honlapja. A 21 éves bal oldali védő és védekező középpályás poszton is bevethető játékos egy évre kölcsönbe érkezik Felcsútról.
részletek

Tájékozódási futás: kijelölték a vb-re utazó magyar csapatot

2021-06-28 17:11
Kijelölték azt a nyolctagú magyar csapatot, amely részt vesz a tájékozódási futók szombattól jövő péntekig tartó világbajnokságán a csehországi Doksyban.
részletek

DVSC: 2024-ig marad a klub saját nevelésű hátvédje

2021-06-28 17:11
Hivatalos oldalán jelentette be a DVSC, hogy meghosszabbította Kusnyír Erik szerződését. A 21 esztendős futballista további három évre, 2024-ig kötelezte el magát a debreceniekhez.
részletek

F1: a Red Bull nem hiszi, de a Mercedes valóban leállt a fejlesztésekkel

2021-06-28 17:11
A Formula–1-es Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem hiszi, hogy a fő rivális, a Mercedes valóban nem fejleszti tovább az idei autóját. Az „ezüstnyilakat" irányító Toto Wolff ugyanakkor a Stájer Nagydíjon elszenvedett újabb vereség után újra egyértelműsítette, csapata már leállt a mostani projekttel.
részletek

NB II: Siófokról igazolt középhátvédet a Dorog

2021-06-28 17:10
Hivatalos oldalán jelentette be a Dorogi FC, hogy szerződtette a BFC Siófok középhátvédjét, Izing Martint.
részletek

Eb 2020: C. Ronaldo a korai búcsú ellenére büszke

2021-06-28 17:10
Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott ötszörös aranylabdás csapatkapitánya annak ellenére büszke együttesére, hogy címvédőként már a nyolcaddöntőben búcsúztak az Európa-bajnokságon.
részletek

F1: Mazepint megajándékozták, Schumacher kémkedett

2021-06-28 17:09
Max Verstappen győzelmével ért véget a Stájer Nagydíj. A Red Bull versenyzője ezzel szezonbeli negyedik győzelmét aratta, míg a Mercedes hétvégéje ismét nem alakult tökéletesen. A címvédő alakulat ráadásul ezeket a napokat sem úszta meg büntetés nélkül Ausztriában. A Haasnál Nyikita Mazepin furcsa ajándékot kapott a főnökétől a hétvége elején, míg Mick Schumacher a McLarentől szeretett volna ellesni egy-két dolgot. Íme, az F1-legek a Stájer GP-ről!
részletek

F1: Hamilton feltartotta Sainzot – a Ferrari a Mercedes segítségét kérte

2021-06-28 17:09
A Formula–1-es Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. jó úton haladt afelé, hogy utolérje a mclarenes Lando Norrist, azonban a gumijaival küszködő Lewis Hamilton meghiúsította a tervét.
részletek

Svédország: lenne egy tippünk, Ibrahimovic ősszel mit néz meg a moziban

2021-06-28 17:08
Arról már múlt ősszel is hallani lehetett, hogy Svédországban mozifilm készül Zlatan Ibrahimovic életéről. A munkálatok a hajrához érkeztek – legalábbis erről árulkodik az AC Milan támadójának új posztja, amelyben a mozi egyperces előzetesét mutatja be ország-világ számára.
részletek

Horvátország–Spanyolország, Franciaország–Svájc – Pogba bolíviai kedvesét is mutatjuk

2021-06-28 17:08
Ma (hétfőn) ismét két nyolcaddöntőt rendeznek meg a labdarúgó Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában. Négy napon át tartó sorozatunkban a legjobb 16 közé jutott csapatok egy-egy játékosának csinos barátnőjéről készítünk képes összeállítást. Horvátország–Spanyolország és Franciaország–Svájc mérkőzéseket rendeznek ma, így most Marcelo Brozovic (horvát) kedvesének, Silvija Brozovicnak, Aymeric Laporte (francia) szerelmének, Sara Botellónak, Paul Pogba (francia) feleségének, Maria Zulay Pogbának, nem utolsósorban pedig Steven Zuber (svájc) párjának, Mirjana Zubernek a szépségében gyönyörködhetünk.
részletek

Tokió 2020: Japán szigoríthatja a korlátozásokat

2021-06-28 17:07
A japán hatóságok szigorúbb korlátozásokat terveznek bevezetni bizonyos országok sportolóira az olimpiai játékok ideje alatt - jelentette be hétfőn Jamasita Jaszuhiro, a Japán Olimpiai Bizottság (JOC) elnöke sajtótájékoztatón a külföldi újságírók tokiói klubjában – tájékoztatott az MTI.
részletek

Real Madrid: szeptemberben elárverezik Di Stéfano futballkincseit

2021-06-28 17:07
A legendás Alfredo Di Stéfano több mint 600 futballrelikviáját bocsátja áruba ősszel egy londoni aukciósház – számolt be róla az MTI.
részletek