Rúben Pinto, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár portugál játékosa Achilles-ín-szakadást szenvedett – számolt be róla a klub honlapja. részletek
A korábbi védő edzőnek állt, de marad Kispesten: a 37 éves Djordje Kamber beszélt negyven felkészülésről, elveszített kupadöntőkről és a megbecsülésről is. részletek
A labdarúgó NB I újonca, a Gyirmót leigazolta Florent Hasanit. A nyolcszoros koszovói válogatott támadó két évre írt alá – írja a klub honlapja. részletek
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott kétszer is vezetett, végül 2–2-es döntetlent játszott Münchenben a németekkel az Európa-bajnokság F-csoportjának 3. fordulójában. A pontosztozkodás a 2014-es világbajnok számára továbbjutást ért, míg a mieink két ponttal, emelt fővel búcsúznak a tornától. A találkozó után rengeteg mém született, ebből szemezgettünk. részletek
„A magyarok fél évszázadon át töprengtek azon, lesz-e még valaha olyan labdarúgó-válogatottjuk, amelyikre ismét büszkék lehetnek, ám ahogyan a játékosok ott álltak a szurkolóik előtt, és közösen énekelték velük a himnuszt, miközben potyogtak a könnyeik, egyértelművé vált: a várakozás véget ért” – írja a Németország–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre (2–2) visszapillantva a Reuters hírügynökség. részletek
A francia és a portugál lapok elsősorban saját válogatottjuk szerdai mérkőzésével, valamint Európa-bajnoki nyolcaddöntőbe jutásával, a következő párharcuk esélylatolgatásával foglalkoznak, de természetesen szót ejtenek a csoport másik mérkőzéséről is (Németország–Magyarország 2–2), és ami a labdarúgó-válogatott teljesítményét illeti, elismeréssel írnak a magyarokról. részletek
Az Európa-bajnoki nyolcaddöntőre készülő svájci labdarúgó-válogatott szerda este a Vatikánban járt kiránduláson. A küldöttséget a Pápai Svájci Gárda parancsnoka vezette végig a túrán. részletek
A New York Islanders 0–2-es hátrányból hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a címvédő Tampa Bay Lightningot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elődöntőjében szerdán, így két nap múlva Tampában dől el, melyik csapat jut a nagydöntőbe – közölte az MTI. részletek
A szerdán létfontosságú egyenlítő gólt szerző Leon Goretzkát éltetik a német lapok a Németország–Magyarország összecsapás másnapján. A helyi sajtó ugyanakkor rendkívül kritikus a csoportból való továbbjutást az utolsó pillanatokban kiharcoló német válogatottal szemben. A magyar csapat teljesítményét is elismerve „thrillert”, „krimit” emlegetnek, miközben a Bild toronymagasan Szalai Ádámot választotta a mezőny legjobbjának. részletek
Gregg Popovich, az amerikai férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 12 fős szűkített olimpiai keretét, melyben nem szerepel James Harden, a Brooklyn Nets sztárja. A szerdán este bejelentett névsor akkor válik hivatalossá, amikor az amerikai szövetség elküldi azt a nemzetközi szövetségnek – írta az MTI. részletek
Friss világbajnok és a világranglista vezetője Marosi Ádám, aki 37 esztendősen nem csak levezet a sportágban. A BHSE öttusázója már megengedi magának, hogy önmaga legyen a páston, és már képes nemet is mondani. részletek
Az öngólok tekintetében több rekord is megdőlt már a mostani, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, amelynek a csoportkörében egyébként több gól esett, mint az öt évvel ezelőttién – írta az MTI. részletek