Sznúker: veresége ellenére is pozitív Hendry; két célt is megfogalmazott

2021-03-03 11:06
Mint arról beszámoltunk, az 52 éves skót klasszis 2012-ben intett búcsút a sznúkernek, tavaly viszont úgy határozott, ismét asztalhoz lép, és az illetékes szövetség szeptemberben két évre szóló versenyengedélyt adott neki. Stephen Hendry visszatérésére a Gibraltar Openen került sor, ám korai kiesése ellenére sem borúlátó, sőt, két célt is kitűzött magának – olvasható a Yahoo Sports-oldalán.
részletek

NB I: Nagy hiba lenne azt mondani, hogy jól futballoztunk – Horváth Ferenc

2021-03-03 11:03
A labdarúgó NB I 24. fordulójának keddi játéknapján három mérkőzést rendeztek. Az FTC–DVTK (1–0) összecsapás utáni edzői nyilatkozatokról már beszámoltunk, lássuk a Kisvárda–Puskás Akadémia (0–1) és a Budapest Honvéd–MTK Budapest (3–2) mérkőzés mestermérlegét!
részletek

Lefutottnak látszik, hogy Brisbane-é lesz a 2032-es olimpia

2021-03-03 03:01
Már a német olimpiai bizottság szerepét betöltő szervezetnél sem gondolják, hogy máshol tarthatnák a játékokat.
részletek

Letartóztatták a Barcelona volt elnökét

2021-03-03 03:01
A spanyol rendőrség a katalán klub jogi osztályának vezetőjét és a jelenlegi főigazgatót is előállította.
részletek

Az éhezők diadala - Toyota Corolla Trek 1.8 Hybrid teszt

2021-03-03 00:02
Nem éppen sportos, de terepruhás kombiként látványos a Toyota Corolla. Mit tud a híres hibrid hajtással?
részletek

Meglepő dolgot tud ez az olcsó koreai SUV, gondban lehet a Vitara

2021-03-02 20:01
A Hyundai Bayon az i20-ra épül, és van egy képessége, amely egyedülálló a kis szabadidő-autók között.
részletek

Egyhetes razziát indít a rendőrség az utakon, erre vadásznak majd

2021-03-02 20:01
Az egész országra kiterjed az ellenőrzés.
részletek

Sokkoló fotó: ilyen lesz a szélvédő, ha valaki biztonsági öv nélkül belefejel

2021-03-02 20:01
Egy furgon az előtte álló kamionnak csapódott. Az utas nem kapcsolta be az övet.
részletek

Jött szemből egy konténerszállító, néhányan újjászülettek utána Csömörön - videó

2021-03-02 20:01
Szokatlan balesetet rögzített egy fedélzeti kamera.
részletek

Sztrádatempóval száguldott 50-es táblánál, 300 ezres bírságot kapott egy BMW-s - kép

2021-03-02 20:01
Még autópályán is sok lett volna, amennyit a traffipax mért.
részletek

Kormányzati támogatást kap a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.

2021-03-02 20:02
Az összeg a sportolók olimpiai felkészítését is szolgálja.
részletek

Női kézilabda: 43 éve vagyok edző, de soha... – Köstner Vilmos

2021-03-02 14:05
Mint megírtuk, már nem Köstner Vilmos a DVSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője: a 66 esztendős szakember a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatójaként nyárig marad az egyesület alkalmazásában, az első csapatot az idény végéig Kudor Kitti irányítja. Köstner a haon.hu-nak beszélt bővebben az elmúlt időszak nehézségeiről.
részletek

Női kézilabda: itt a magyar keret az olimpiai selejtezőre!

2021-03-02 14:05
Elek Gábor szövetségi kapitány kihirdette a magyar női kézilabda-válogatott 19 fős keretét a március 19–21. között Győrben sorra kerülő olimpiai selejtezőre.
részletek

NB I: Zubkov a Fradi 4. duplázója – nyolc fradista is három gólnál

2021-03-02 14:05
A labdarúgó NB I 24. fordulója előtt még visszapillantunk a 23. kör „legjeire” – fókuszban az FTC negyedik duplázója, Olekszandr Zubkov, a Paksi FC megszakadó hazai, győzelmi sorozata és az NB I-ben a Kisvárda ellen debütáló budafoki kapus, Bese Balázs.
részletek