A Girona 2–1-re győzött a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga 2) rájátszásának döntőjében, ezzel nagy lépést tett afelé, hogy két év után visszajusson az élvonalba. A VAR mindkét csapattól „vett el” gólt a párharc vasárnap késő este lejátszott első mérkőzésen. részletek
Mint beszámoltunk róla, a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének döntőjében Novak Djokovics kétszettes hátrányból felállva 6:7 (6–8), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4-re legyőzte az első GS-döntőjét játszó Sztefanosz Cicipaszt. A mérkőzés után a szerb tornagyőztes elmondta, visszatér még Párizsba – írta meg a L’Équipe. részletek
Az ukrán válogatott szinte a semmiből egyenlített ki Hollandia ellen: a 75. percben Andrij Jarmolenko szenzációs átlövéssel hozta vissza a meccsbe Ukrajnát, majd a 79. percben Roman Jaremcsuk is bevette a hollandok kapuját. 2–2 részletek
Michael Gregoritsch, az osztrák válogatott támadója az Észak-Macedónia ellen 3–1-re megnyert mérkőzés után gombóccal a torkában nyilatkozott, és el is sírta magát a kamerák előtt. részletek
Hiába állt fel négy perc alatt Ukrajna, Denzel Dumfries találatával a 85. percben ismét előnybe került a holland csapat, amely behúzta a mérkőzést. 3–2 részletek
Az ukrán labdarúgó-válogatott felállt kétgólos hátrányból Amszterdamban, de 3–2-re kikapott Hollandiától az Európa-bajnokság C-csoportjának 1. fordulójában. De hogyan látta a két szövetségi kapitány és Andrij Jarmolenko a mérkőzést? részletek
Hétfőn ismét három mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Európa-bajnokság: Skócia–Csehország, Lengyelország–Szlovákia és Spanyolország–Svédország élőben az NSO-n! A Copa Américán késő este láthatjuk Argentínát – Messiék Chile ellen játszanak. A magyar női válogatott felkészülési meccset vív Szerbiával. Délelőtt és délután ATP- és WTA-tornákat rendeznek. részletek
A világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott szerdán utazik Münchenből a magyar fővárosba, és a Hidegkuti Nándor Stadionban edz, mielőtt a Puskás Arénában szombaton összecsap Magyarországgal. részletek