A hűvösebb időben javultak a köridők, nem melegedtek úgy a gumik, egyvalami azonban változatlan maradt: a kétszeres Európa-bajnok magyar maga mögött tartotta a mezőnyt az ETRC hungaroringi futamán. részletek
Ezen a héten zajlik Varsóban a nemzetközi szövetség (UWW) olimpia előtti utolsó rangsorversenye mindhárom szakágban. A 77 kg-os súlycsoportban Lévai Tamás az elődöntőben felülmúlta az orosz legendát, Roman Vlaszovot, ugyanakkor a fináléban alulmaradt a szintén orosz Abujazid Mancigovval szemben, így második lett – tájékoztatott a Magyar Birkózószövetség. részletek
A nemzetközi sportsajtó jelentős része a koppenhágai Parken Stadionban lejátszott Dánia–Finnország Európa-bajnoki mérkőzésen összeeső Christian Eriksennel foglalkozott vasárnap. Összegyűjtöttük a címlapokat. részletek
Mint ismert, megdöbbentő jelenetek szemtanúi lehettünk a Dánia–Finnország Eb-mérkőzés első félidejének hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a meccs félbeszakadt. Szerencsére később a dán klasszis állapotát stabilizálták. Összegyűjtöttük, milyen hasonlóan ijesztő esetek fordultak elő a futballpályán. részletek
A francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében a 19. Grand Slam-tornagyőzelmére készülő Novak Djokovics az első GS-sikerére apelláló Sztefanosz Cicipasszal játszik. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő szöveges közvetítésünk segítségével, szóljon hozzá, mondja el a véleményét. részletek
Elfogadta a Testnevelési Egyetemet 2021. augusztus 1-jétől fenntartó, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnöki felkérését Mocsai Lajos. Ehhez a TE-n 43 éve oktató szakembernek le kell mondania rektori tisztségéről – derült ki a Testnevelési Egyetem oldaláról. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos oldalán tette közzé, hogy Cüneyt Cakir fújja a sípot a Magyarország–Portugália Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. részletek
Megvannak a kezdőcsapatok a 15 órakor kezdődő Anglia–Horvátország Európa-bajnoki meccsre. A D-csoport nyitó mérkőzésén az angol válogatottnál Harry Kane a csapatkapitány, a horvátoknál az aranylabdás Luka Modric viseli a karszalagot. részletek
Mint beszámoltunk róla, a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a dánok klasszisa, Christian Eriksen összeesett az első félidő hajrájában, és még a pályán újra kellett éleszteni. A találkozót közvetítő M4 Sport szakértője, Bognár György véleménye az ijesztő jelenetsorral, a fejleményekkel kapcsolatban a közvéleményben számos kritikát kapott. A Paks vezetőedzője a mérkőzés másnapján közleményben kért elnézést. részletek
A magyar csapat legfiatalabb tagja volt Rióban Késely Ajna, Tokióban nem a korával, hanem egy nagyszerű eredménnyel is felhívhatja magára a figyelmet. részletek