Július 19-én már a 35. Formula–1-es Magyar Nagydíjat rendezik meg a Hungaroringen, és a jeles mérföldkő kapcsán a Nemzeti Sport külön kiadvánnyal kedveskedik a világbajnoki sorozat hazai rajongóinak. részletek
Éjszakai kerékpártúrát szerveznek péntek este az Őrségben, és bár még az első túra előtt vagyunk, már biztos, hogy folytatása következik – írja a csupasport.hu. részletek
Nemrég intette le a kockás zászló az idénynyitó Osztrák Nagydíj sohasem látott dobogós végeredményt hozó versenyét, máris következik az év második futama. Bár a helyszín változatlan, a néhány napos szünetben a Renault már robbantotta a bombát Fernando Alonso szerződtetésével, és felerősödtek a Sebastian Vettel Red Bullhoz való visszatéréséról szóló pletykák is. Ráadásul több csapat is módosításokkal készül, és megtörtént az első motorcsere is, így könnyen átíródhat az erősorrend a második spielbergi hétvégére, amelyen az eső is megkeverheti a lapokat. részletek
A helyi szövetség (KNVB) csütörtöki bejelentése szerint a meccseket csak a hazai drukkerek látogathatják, mert a rendőrség és az illetékes polgármesterek úgy vélték, így könnyebb lesz betartani a pandémiás iránymutatásokat. részletek
A Román Kupa elődöntőjének visszavágóján a Sepsi OSK a Poli Iasi otthonába látogatott, és nagyon simán, 3–0-ra győzött, összesítésben pedig 8–1-es kiütéssel jutott be a fináléba – története során először. részletek
A játékosok szakszervezete az élvonal gólkirályát, a bajnok és kupagyőztes Bayern München lengyel támadóját, Robert Lewandowskit választotta a 2019/20-as német labdarúgóidény legjobbjává. részletek
Egyetlen újságírót érdekelt csak, amikor a Leicester City bemutatta egymillió fontos emberét, pedig itt vette kezdetét az angolok egyik kedvenc „tündérmeséje”. Jamie Vardyról Sheffieldben már rég lemondtak, ám a gyári futószalagoktól csak eljutott a Premier League-ig, amelyben a múlt héten a 100. gólját is megszerezte. Ezzel olyan futballistákkal került egy klubba, mint Michael Owen, Robbie Keane vagy Thierry Henry. részletek
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hároméves megállapodást kötött Silye Erikkel, aki az élvonalbeli Mezőkövesdnél mutatott produkciója alapján az NB I-ben az elmúlt idény harmadik legjobb bal oldali védője lett a Nemzeti Sport osztályzatai alapján. részletek
Afrikai lapértesülés szerint az MTK szerződést kötött a 18 esztendős ghánai labdarúgóval, Clinton Oseivel. A hírt a budapesti klub megerősítette a Nemzeti Sport Online-nak. részletek
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a végrehajtó bizottság csütörtöki ülése után bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcaddöntőinek még hátralévő mérkőzéseit a pályaválasztó csapatok a saját stadionjukban rendezhetik meg, amennyiben a feltételek ehhez adottak. részletek