A Japánban végzett egyik közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek több mint kétharmada úgy gondolja, hogy jövőre sem lehet megrendezni a tokiói olimpiát. részletek
A Ferencváros mindmáig az egyedüli magyar csapat lehetne, amely valamennyi bajnoki idényt az első osztályban töltötte – ha a Kisteleki István vezette MLSZ gyanúsan jogszerűtlenül nem dönt úgy 2006 nyarán, hogy az előző kiírást a 6. helyen záró csapat az NB II-ben folytassa. részletek
A Manchester City elszenvedte idénybeli kilencedik vereségét a Premier League-ben. Pep Guardiola edzői karrierje során még sohasem könyvelt el ennyi vesztes bajnoki mérkőzést egy évadban. részletek
Nehéz tisztán látni a nemzeti csapat kulcsembereit illetően: van, aki csúcsformában tért vissza a kényszerleállás után, míg másoknak egyelőre egyetlen tétmeccs sincs a lábukban az idén. részletek
A nemzetközi sajtó a győztes finn Valtteri Bottas (Mercedes) mellett a másik két dobogóst, a monacói Charles Leclerc-t (Ferrari) és a brit Lando Norrist (McLaren) méltatja a vasárnapi Formula–1-es Osztrák Nagydíj másnapján. részletek
Olekszandr Zubkov, a Ferencváros labdarúgója ukrajnai sajtóérdeklődésre azt mondta: a pletykák ellenére nem áll szándékában a török csapatba igazolni. részletek
Anyagi téren továbbra is nagy az óvatosság Gulácsi Péter és Willi Orbán csapatánál, a labdarúgó Bajnokok Ligájában negyeddöntős RB Leipzignél. részletek
A Sport Tv reagált a Network4 közleményére, mely szerint az ARENA4-re költözik az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL). A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük. részletek
Két évvel meghosszabbította Nemanja Matics jövő nyáron lejáró szerződését a Manchester United vezetősége – adta hírül hivatalos honlapján az angol labdarúgóklub. részletek
A Roland Garros szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a francia nyílt teniszbajnokságon ne ismétlődjenek meg a Novak Djokovics által rendezett Adria Touron történtek. részletek
Hétfő délelőtt megérkezett Székesfehérvárra a leukémiából felgyógyuló 20 éves szekszárdi bedobó, Gereben Lívia, aki részt is vett a nemzeti csapat edzésén – a szakmai stáb és a társak nagy szeretettel fogadták. részletek
Kedden az utóbbi rangadókon jól teljesítő Milan az éllovas Juventust fogadja a Serie A 31. fordulójában. A hét közepén láthatjuk a Manchester Cityt és a Liverpoolt a televíziók képernyőin. Az FC Barcelona városi derbit vív a sereghajtó Espanyollal. Péntek délután sorsolják ki a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa-liga negyeddöntőjének párosítását, este pedig a Real Madrid játszik a Deportivo Alavésszel. Szombaton újabb nehéz meccs vár a Juventusra, hiszen a remek formában lévő és BL-helyen álló Atalantával mérkőzik meg. A hét utolsó napján pályán az Arsenal, a Spurs és a Milan. részletek