Franz Beckenbauer szuperlatívuszokban beszélt az FC Liverpool trénereként szombat este Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő Jürgen Kloppról, és azt mondta, egy napon szívesen látná őt a Bayern München labdarúgócsapatának kispadján is. részletek
Matthew Watson-Broughton, az MLSZ angol nyelvű honlapjának szerkesztője Döntősök című könyvével, valamint egy retró Newcastle-mezzel ajándékozta meg Göröcs Jánost, az Újpesti Dózsa labdarúgócsapatának egykori csapatkapitányát a 80. születésnapján. A könyv a Newcastle United 1969-es Vásárvárosok Kupája-meneteléséről szól, amelynek döntőjében az angolok a lila-fehérekkel mérkőztek meg. részletek
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke szívesen látna Magyarországon Formula-E és ralikrossz-világbajnoki futamokat – számolt be a francia sportvezető múlt csütörtöki látogatásakor elhangzottakról az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke. részletek
Hornyák Zsolt irányításával vág neki a 2019–2020-as idénynek első osztályú csapatunk – írja hivatalos honlapja hétfői hírében a Puskás Akadémia. részletek
A Przeglad Sportowy értesülései szerint elképzelhető, hogy Nagy Dominik nem marad a lengyel bajnoki címről lecsúszó, ezüstérmet szerző Legia Warszawa labdarúgója. részletek
Intenzív felkészülés vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra, amely június 18-tól Belgrádban szerepel a világliga nyolcas döntőjében, a torna győztese elsőként indulási jogot nyer a jövő évi olimpiára. részletek
A világ egyik legjobb labdarúgó-bajnokságát képviselő La Liga együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetemmel a magyar sportgazdaság fejlesztése érdekében. A megállapodást az egyetem budapesti campusán jelentették be, ahol mindkét fél képviselői aláírták a keretmegállapodást 2019. május 31-én pénteken. részletek
Nem elégedett az eddig látottakkal Székely Norbert, az első két Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésén vesztes női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. részletek
További hírek láttak napvilágot az Európa-liga döntőjéről, miszerint az üres székeket úgy próbálták eltüntetni Bakiban, hogy ingyen engedtek be helyi lakosokat. részletek
Louis van Gaal, a Manchester United korábbi menedzsere szerint az együttes vezérigazgatója, Ed Woodward nem ért a labdarúgáshoz, ennek pedig a klub látja kárát. részletek
Hiába a masszív védekezés, a lila-fehérek az idén is vérszegény támadójátékot mutattak, leginkább ennek tudható be, hogy a Magyar Kupából kiestek, a dobogóról pedig lecsúsztak. részletek
A jövőben új szakmai stáb tevékenykedik a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő III. Kerületi TVE csapatánál – adta hírül a klub a hivatalos honlapján. Az alakulat vezetőedzője Kemenes Szabolcs lett, míg a pályaedzői feladatokat Czvitkovics Péter látja el. részletek