Kifejezetten óvatos, a Portót többször is magasztaló Jürgen Klopp állt az újságírók elé a Liverpool és a portugál együttes Bajnokok Ligája negyeddöntőjét felvezető sajtótájékoztatón. A német tréner kijelentette: a tavalyi 5–0-s portói sikerük után remélték, egy darabig nem találkoznak újra az együttessel... részletek
Három nagy riválisát, sorrendben Montenegrót, Olaszországot és a döntőben a házigazda Horvátországot legyőzve nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-kupát. A csapat hétfő kora délután érkezett haza, az NSO Tv-nek Nagy Viktor és Manhercz Krisztián beszélt a sikerről. részletek
Az Európai Sport Média (ESM) szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Sport – márciusban is megválasztották a hónap álomcsapatát, amelybe az FC Barcelonából négy, míg a Manchester Cityből és a Liverpoolból két-két labdarúgó került be. részletek
Áldhatja a szerencséjét az U17-es korosztályban, Mexikóban lejátszott Chivas–Lobos BUAP mérkőzést eldöntő tizenegyespárbajban elsőként lövő Diego Campillo. A fiatal játékos életerős bombája a keresztlécen csattant, ám itt még nem volt vége… részletek
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligát (NBA) követők talán egyetértenek abban, hogy az idény legértékesebb játékosának (MVP) járó díj legfőbb várományosa Jannisz Antetokunbo, a Milwaukee Bucks sztárja. Természetesen a jelenlegi idényben is akadnak kiváló teljesítmények – gondoljunk csak James Hardenre, Kevin Durantre vagy Kawhi Leonardra, hogy csak hármat emeljünk ki a sok közül –, de ez most eddig a „Görög Szörny” szezonja. Megérdemli, hogy bővebben foglalkozzunk vele. Figyelem: inspiráló történet következik. részletek
Mintegy 150 versenyzőt várnak a 2020. január 24–26. között a Főnix Csarnokban sorra kerülő rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra – hangzott el a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján, Debrecenben. részletek
Mint ismert, vasárnap este óriási bravúrral bejutott az FA-kupa döntőjébe a Watford, amely 1984 óta először szerepelhet a sorozat fináléjában. A csapatnak két rutinos kapusa is van, a 36 éves Ben Foster és a nála két évvel idősebb Heurelho Gomes. A bajnoki mérkőzéseken az első számú kapusnak tekinthető Foster élvezi a bizalmat, ám az FA-kupában eddig mindig a 12-szeres brazil válogatott futballista kapott lehetőséget. Az angol játékost meg is kérdezték, mit szólna, ha Javi Gracia vezetőedző őt jelölné a kezdőcsapatba a döntőben, ám példamutató választ adott. részletek
Tényleg létezik olyan, hogy „Manchester United Way”? A FourFourTwo kollégája, Graham Tuthven vállalja, hogy véleményével nem lesz népszerű, de úgy gondolja, a klub „revizionistái” alaposan belenyúltak a valóságba, hogy a kedvük szerint alakítsák azt. részletek
Balázs Attila Murciában aratott szép győzelmet olasz ellenfelével szemben a challengertorna főtábláján, míg Jani Réka Luca Luganóban sikerrel vívta meg a selejtezőt, és feljutott a 250 000 ezer dollár összdíjazású női torna főtáblájára. részletek
Meghökkentő videó terjed a világhálón a kanadai NAHL-ban (North American Hockey League) szereplő Saint-Georges Cool FM játékosáról. A 30 éves kanadai hokis, Hubert Poulin az ellenfelével, a Sorel-Tracy Éperviers-ben játszó David Lacroix-val való verekedés során a földre került, majd amikor felállt, a másik játékos helyett az egyik játékvezetővel találta magát szemben. Őt sem kímélte… részletek
Az Audi szabadkártyás pilótájaként térhetett volna vissza a versenyzéshez Nico Rosberg, a 2016-os Formula–1-es világbajnok azonban továbbra sem tervezi, hogy újra versenyezne. részletek