A Bayern München elleni balszerencsés vereség (0–1) után a 10. helyre csúszott vissza a Hertha a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) tabelláján, és mivel ennyire mélyen még nem volt ebben a kiírásban, a következő három forduló kulcsfontosságú lesz a nyugodt szezonzárás szempontjából. részletek
A magyar junior kézilabda-válogatott (az U19-es korosztály) Spanyolországgal, Montenegróval és Ausztriával találkozik a hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörében. részletek
Három nappal a verseny után módosították a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati lesikló eredményét, és bár a győztes nem változott, a másik két dobogós személye igen. részletek
Egy hónapig nem vezet olasz élvonalbeli bajnoki mérkőzést Rosario Abisso játékvezető, aki vasárnap a Fiorentina–Internazionale találkozó 96. percében tizenegyest ítélt – számolt be róla a Football Italia. részletek
A Nike kiáll az olimpiai bajnok középtávfutó Caster Semenya mellett, aki fellebbezése eredményére vár, melyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) novemberben életbe lépett, rá vonatkozó szabályozásával szemben nyújtott be. részletek
Március 28-án indul az első magyar nemzeti e-sport bajnokság rájátszása, majd az áprilisi döntőben öt népszerű videojáték – a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege – legjobbjai között közel 14 millió forint pénzdíjat osztanak ki. részletek
Négy spanyol futballklub, köztük az FC Barcelona és a Real Madrid esetében is érvénytelenítette a tiltottnak minősített állami támogatások visszafizettetését előíró korábbi döntést kedden az Európai Bíróság. részletek
Vasárnap rendezik meg a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a listavezető, pozsonyi Slovan és a címvédő, nagyszombati Spartak rangadóját. Ez lesz az első tétmeccs a 22 500 fő befogadására alkalmas, új, szlovák nemzeti stadionban, de a 2013 óta készülő létesítmény (a régi lebontása után jó ideig álltak a munkálatok) a vendégcsapat szerint még mindig nincs teljesen kész, ezért a nagyszombatiak a napokban azt is kilátásba helyezték, hogy nem lépnek pályára a mérkőzésen... részletek
Gabriel Batistuta, a Fiorentina labdarúgócsapatának ikonja – és a kilencvenes évek egyik legjobb támadója – elárulta, hogy annak idején elutasította a Real Madrid és a Milan megkeresését is, méghozzá egészen elképesztő indokkal. részletek
A magyar női labdarúgó-válogatott a szerdán rajtoló Ciprus-kupán kezdi meg felkészülését az augusztusban kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatra. részletek
Az első helyen kiemelt Nisikori Kei magabiztosan jutott be a nyolcaddöntőbe a dubai kemény pályás férfi tenisztornán: az első fordulóban két szettben kerekedett a francia Benoit Paire fölé. részletek
Dormagenben rendezték meg a női birkózó Német Nagydíjat, amelyen a magyarok közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadét korosztályban kétszeres Európa-bajnok és vb-2., illetve -3. Szél Anna ezüstérmes lett. részletek
A tartalékcsapat tinédzser labdarúgói közül hárman is lehetőséghez juthatnak a Manchester United szerdai esti bajnoki mérkőzésén, melyet a Crystal Palace vendégeként vív meg Ole Gunnar Solskjaer együttese. részletek
A Manchester United szerdai, Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzése előtt sajtótájékoztatót tartott a klub menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer. Az éppen kedden 46 éves norvég szakember egy apró gesztussal is feldobta a beszélgetést. részletek
A magyar amerikai-futball előre lépésének fontos pontja, hogy a játékosok és az edzők elméleti tudása is folyamatosan fejlődjön. Ennek érdekében a Magyar Amerikaifutball-szövetség egy kétéves továbbképzési ciklust indított. Az edzők és játékosok képzésének alapja a 2019-től megrendezésre kerülő, évi két minicampből álló posztonkénti tábor lesz, amelyekhez a most kialakított edzői licencrendszer is kötődik – adta hírül az MAFSZ. részletek