Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés
Az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték a Parlament előtt a nemzeti lobogót.
Megfordult a világ és már nem olyan szelek járnak, mint a szüleim fiatal korában. Nem valami nyálas filmben élünk és ne várjam azt, hogy valaki majd szerenádot ad nekem akár nyilvános helyen, had olvadozzak, akár egy jégcsap a
Ezúttal végleg és ünnepélyesen elköszön a közönségtől.
Omara Portuondo, a kubai zene élő legendája, 94 évesen, október 6-án, Budapesten mond végleg búcsút a színpadnak.
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a