Nemrég jelent meg az Európai Unió tagországaira vonatkozó legfrissebb lakásárindex, melyből kiderült, hogy az idei második negyedévben - több mint egy év után - megtört az éves árcsökkenés trendje és 1,3 százalékos áremelkedés
Úgy tűnik, Nick Cave életfilozófiája a „mindent vagy semmit”: a zenész általában egyáltalán nem ad interjút, ha viszont igen, akkor az több tucat órán át tart, és olyan részletesen beszél benne élete legnagyobb
Bár korábban minden jel arra utalt, hogy Carlos Sainz az Audinál köthet ki a következő években, a spanyol pilóta végül a Williams csapatát választotta — édesapja, a ralilegenda Carlos Sainz pedig amennyire csak lehet, támogatja őt
Megfordult a világ és már nem olyan szelek járnak, mint a szüleim fiatal korában. Nem valami nyálas filmben élünk és ne várjam azt, hogy valaki majd szerenádot ad nekem akár nyilvános helyen, had olvadozzak, akár egy jégcsap a
Ezúttal végleg és ünnepélyesen elköszön a közönségtől.
Omara Portuondo, a kubai zene élő legendája, 94 évesen, október 6-án, Budapesten mond végleg búcsút a színpadnak.
Tambov városából, a Tsna folyó mellől származik a szovjet filmek hangulatát is négynegyedekbe öntő producer, akit olykor a disco, a jazz és a blues műfajok is befertőznek. A LavaLava ezen bulija kissé szikárabbnak ígérkezik, ám a