A rezsicsökkentéses megtakarítás mértékét már nem a 2022. augusztusi tőzsdei csúcsárhoz, hanem az aktuális árakhoz képest mutatják. A most leváltott gyakorlat a felhasználók félrevezetése volt. részletek
Szimbolikus indulás a parkolóház építésének kezdete – mondta a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos. részletek
Vidéken több helyen is drágább lett a helyi tömegközlekedés, bezzeg Budapesten, ahol komoly anyagi bajok vannak, nem – állapította meg az Állami Számvevőszék. részletek
A boltláncok ranglistáján az elmúlt években hatodik-kilencedik helyen szereplő Auchan belehúzna a következő években. Duplázná a piaci részesedését és a harmadik helyet szeretné megszerezni a listán. Ez most a Tescóé a tavalyi 912 milliárd forintos forgalmának köszönhetően, ehhez képest az Auchan a múlt évben majdnem 530 milliárd forintot hozott össze. A növekedés érdekében új boltokkal érkezik az Auchan. részletek
Sorra jelentik be a bankok, hogy náluk is fel lehet majd venni a 3 százalékos lakáshitelt, előregisztrációval és kalkulátorral is próbálják csalogatni az ügyfeleket. részletek
Még ki sem jöttek az Otthon Start program részletei, máris óriásit ugrott a lakást keresők száma. Az ingatlan.com azt is bemutatta, milyen lakásokat keresnek a legtöbben a különböző településtípusokban. részletek