Egy férfi is megérdemli az őszinteséget

2019-04-18 16:02
Életünk során az emberi kapcsolatainkban nagyon fontos, hogy meglegyen a türelem, a segítőkészség, a bátorítás, de ami a legfontosabb a bizalom, az őszinteség. Ami, egy párkapcsolatban elengedhetetlen, mondhatjuk úgyis, hogy az alapköve. Ha egyszer eljátsszuk, nagyon nehéz visszanyerni. Nemcsak azért kell őszintének lenni a párunkkal, mert ezzel elsősorban megtiszteljük, hanem, mert így tudjuk még jobbá tenni, így tud fejlődni a kapcsolat, s talán kevesebb akadállyal is kell majd megküzdenünk.
részletek

6 mondat, ami még a szeretlek szónál is fontosabb

2019-04-18 16:01
Bújunk, dorombolunk, simogatunk és kényeztetünk, hol vadmacskák vagyunk, hol törleszkedő cicák, és legszívesebben öt percenként a szeretett férfi fülébe búgnánk, hogy jaj de szeretlek. Ő magához von, hosszan átölel, álmában is, öntudatlanul is, ezernyi mozdulat, megnyilvánulás súgja, hogy ő is, hát persze, hogy igen. Nekünk mégis a szó kell, hogy hosszan szemünkbe nézve kimondja a varázsszót végre, a megkésett vallomás pedig rajzolja csak szép szabályosra és satírozza pirosra a szívecskéket sziluettünk körül.
részletek

Milyen férfit akarnak a nők?

2019-04-17 11:01
Legyetek igazi gyöngyhalászok. Vegyétek észre a valódi női ragyogást és különböztessétek meg a hamis imitációktól. Néha kapargassátok meg a felszínt és csodálkozzatok rá, mi minden rejlik alatta. A hamis utánzatokról hamar kiderül majd, csak az életet keserítik meg, pókhálócsapdájukból viszontagságos úton, legtöbbször fájdalmak árán menekülhettek.
részletek

Maradj egyedül, amíg nem találod meg az igazi lelki társadat

2019-04-16 17:01
Időnként mindannyian késztetés érzünk arra, hogy kapcsolatba lépjünk valakivel, aki végre tényleg illik hozzánk. Azonban ezt olykor megalkuvásból is tesszük, hogy végre legyen mellettünk valaki, aki elvonja a figyelmet a magányról, az egyedüllétről. Ezek lesznek azok a kapcsolatok, amelyek végül sosem hozzák meg az igazi boldogság érzését.
részletek

Te pedig csak, mint egy régi dal, maradsz meg nekem…

2019-04-16 17:01
Utazom, fülemben a fülesem, hallgatom a szokásos számaimat, és akkor megszólal az a bizonyos…igen az, amiről oly hosszú idő után, de megint eszembe jutottál. Ami viszont meglepett, hogy sírni már nem tudtam.
részletek

Néha, te is lehetsz egy kicsit önző

2019-04-16 00:01
Biztos téged is úgy neveltek gyerekként a szüleid, hogy nem szabad irigynek, és önzőnek lenned. Ez mind szép, és jó, és természetesen így a helyes. De! Van, hogy az élet úgy hozza, olyan helyzeteket generál, amikor igenis picit magadba kell nézned, bekeményítened, és egy kicsit nem másra figyelni, hanem saját magadra. Magaddal törődni. Boldognak lenni.
részletek

A vékony lányokat miért ér bántani?

2019-04-16 00:01
„Eszel te rendesen?”, „Miért nem szedsz még, olyan vékony vagy!”, „Minek sportolsz, így is sovány vagy!” – ilyen és hasonló mondatok minden lány számára ismerősek lehetnek, akiket az átlagnál vékonyabb alkattal áldott meg a sors. Sajnos a soványabb testalkatú emberekre tett megjegyzések teljesen elfogadottnak számítanak a mai társadalomban, pedig az emberek szépsége különbözőségükben rejlik és ideje lenne ezt elismerni.
részletek

A múlt örömteli pillanataiba visszavágyni

2019-04-16 00:01
Olykor nosztalgikus hangulatunk támad, és visszavágyunk a múltba. A múlt azon pillanataiba, és eseményeibe, amelyek talán akkor nem is tűntek különlegesnek vagy meghatározónak, de mostanra kedves és meghatározó emlékekké avanzsálódtak. Józan realitással nézve ez természetes.
részletek

A túró jótékony hatásai

2019-04-15 01:02
A túró nagyon sok háztartásban megtalálható, mert számos vitamin, ásványi anyag, és nyomelem van benne. Ha nem lenne mindez elég, akkor még fogyaszt is, csillapítja a lázat, elősegíti a gyógyulási folyamatot zúzódás, rándulás, és ficam esetén, és jótékonyan hat a bélflórára is.
részletek

Ahogyan az igazi fog szeretni

2019-04-15 01:02
Időnként azt gondoljuk, hogy erre a személyre soha nem találunk rá, de talán csak azért, mert nem hiszünk igazán a létezésében. Meg kell tanulnunk úgy élni az életünket, hogy elhiggyük, és tudjuk, hogy létezik valaki, aki úgy bánik majd velünk, mintha mi lennénk számára a legcsodálatosabb dolog, ami megtörténhetett vele az életben.
részletek

Én és az önbecsülésem

2019-04-15 01:02
Önmagam megbecsülése elsősorban az én érdekem, egyben érdemem. Ha csalódottságomban magamra öltöm az áldozat szerepét, legjobb esetben is csak egy csinos kis mártír leszek, a világ áldozata; de életem teljes egységét nem élhetem meg. A tökéletes felszín mögött mindnyájunknak megvan a saját küzdelme.
részletek

Bárcsak meg tudnátok még dorgálni

2019-04-15 01:02
Mint minden gyerek, kislányként én is imádtam az iskola szünetet. Főleg a nyári szünetet. Alig vártam az utolsó napot, amikor felírhattuk a táblára az Ó betűt, és végre kiabálhattuk, hogy VAKÁCIÓÓÓ. Majd kiugrottam a bőrömből, mert tudtam, hogy másnap már mehetek is hozzátok. Oda, ahol csak szeretetet kaptam. A Nagypapa, és Nagymama szeretetét.
részletek

Megváltozni megterhelő, mégis mindig megéri

2019-04-14 11:05
Megváltozni megterhelő, mégis mindig megéri, mert megtanulok dolgokról már múltidőben beszélni és ez tesz igazán újjá.
részletek

A skinny fat jelenség

2019-04-14 11:05
Mindenki irigyli a vékony nőket, mindenki rájuk akar hasonlítani, de a karcsúság sokszor megtévesztő lehet. Az angol köznyelvben csak skinny fat néven futó jelenség főként az egyébként csinosnak tűnő, nyúlánk nőket érinti és a testösszetétel kedvezőtlen mivoltára utal. Mi áll a skinny fat alkat hátterében és hogyan lehet rajta változtatni? Ennek jártunk most utána.
részletek

Köszönöm, hogy ilyenkor is velem vagy

2019-04-14 11:04
A nagy ürességen kívül nem sok mindent tudnék felsorolni a lelkemben zajló eseményekről. Éppen elég szörnyű ez nekem most, abba már bele sem gondolok, hogy neked milyen nehéz lehet most velem.
részletek