Fordulatot hozott az év utolsó hónapja az albérletpiacon: három hónapnyi csökkenés után decemberben országosan 0,6, Budapesten pedig 1 százalékkal nőttek a bérleti díjak novemberhez képest. Éves szinten viszont lassuló drágulás látható, hiszen a lakbérek országosan 5,4 százalékkal, Budapesten 5,6 százalékkal emelkedtek. részletek
A kormányhivatali vizsgálat lezárult, a rendőrségi eljárás még folyik a december elején Nagykanizsán történt tömeges iskolai rosszullétek ügyében. részletek
Az ügyészséghez érkezett információk szerint egy magyarországi italgyártó cég koncentrátumból készült narancslé termékei 30 százalékban nem narancsléből, hanem úgynevezett C4-es növényekből származó anyagokból készültek. részletek
Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség négy ember ellen, aki 2,9 milliárd forint összértékű fiktív számlákkal 621 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az állami költségvetésnek. részletek
Már Juhász Péter Pál tavalyi letartóztatása előtt 12 évvel minisztériumi szinten tisztában voltak azzal, hogy a Szőlő utcai igazgató több kiskorú lánnyal is aggályos kapcsolatot tart fenn – derül ki egy ügyészséghez közeli forrásból birtokunkba került iratból. Ráadásul a dokumentum azt bizonyítja, hogy kifejezetten a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma kért információkat Juhászról, amire meg is kapták a részletes tájékoztatást. Kérdés, hogy a szaktárca utána miért hagyta még 12 éven át, hogy Juhász irányítsa a Szőlő utcai javítóintézetet. részletek
Közölték azt is, egyetlen konkrét, értékelhető adatot tartalmazó bizonyíték sem merült fel, amely alapján „Zsolti bácsi” létezése valószínűsíthető lenne. részletek